Guillermo Del Toro filmrendező története olyan igazi elveszett-meglett sztori, amely remekül példázza, hogy a becsületesség elnyeri méltó jutalmát.
Legféltettebb kincsei egyikeként a rendező mindig magával hordta történetünk főszereplőjét, a bőrborítású naplóját. Ebbe a könyvecskébe írta fel és rajzolta le jövőbeli filmjeinek ötleteit. Ez volt az a napló, amelyből négyévnyi ötletelés eredményeként megszületett a híres Faun Labirintusa című film.
Azonban a műalkotás sosem került volna vászonra egy becsületes taxisofőr nélkül. Del Torro ugyanis egy éjjel Londonban vette igénybe a fuvarszolgáltatást, és amikor kiszállt a taxiból, elfelejtette magával vinni az felbecsülhetetlenül értékes könyvecskét. A sofőr megtalálta a naplót, és mellette egy papírdarabot, amin egy hotel logója volt. Felismerte a logót és visszavitte a naplót a hotelbe.
Det Torro roppant hálás volt, hogy visszakapta legnagyobb kincsét, a becsületes megtalálót pedig 900 dollárral jutalmazta. A filmet később 13,5 millió Euróból forgatták le.